Jó dolog volt kitalálni, összefogni és végigvinni. Adós voltam az elkészült út képeivel, ezt ezúttal pótolnám.
Ilyen volt. Ilyen lett általunk.
Most, hogy elkészült tennék egy kis visszatekintést, hogy hogyan történt mindez:
2011.07.31-én 19:55-kor 16 nappal a harmadik babánk érkezése előtt pattant ki az ötlet a fejemből: az alábbi sms-t küldtem az ismerősöknek, szomszédoknak, rokonoknak, köztük sok korábbi támogatónak:
Jó estét, jó fürdetést. Gyors felmérést szeretnék tartani, hogy mit szóltok hozzá. Azt tervezem, lekövezem a játszóra a feljárót, mert a víz már annyira kimosta, hogy nehéz megközelíteni. Tetszik-e az ötlet? És mivel ez nagy fa egyedül kevés vagyok, tudnátok-e támogatni az elképzelést? Minden támogató család kapna egy saját névre szóló szegélykövet az útban, ami örökké hirdeti jóságát. Köszönöm Krisztián
Aznap sokan visszaírtak, hogy hurrá és beszállnak, úgyhogy örültem, hogy jó volt a gondolat. Másnap az első támogató egy volt kollégám volt. Soha nem is járt a játszón, de tetszenek neki a dolgaim és életében először adott pénzt valamire. Ez komoly dolog. Több barátunk is beszállt, akik szintén még nem is voltak a játszón. Családtagjaink is pl: a párom anyukája is egy elég komoly összeggel, azon nagyon meghatódtam. És így tovább. Kezdtek jönni a szomszédok is. Mindjárt elsőként a szembe szomszédunk. Jól esett nagyon. És akkor olyan emberek is csatlakoztak, akik még soha nem láttak engem. Látták mit csinálok. Látták a táblát a játszón, levélben írtak egy köszönömöt, kértek egy számlaszámot és utaltak 10000 Ft-ot. Ami nem kevés. Válság van, mindenki spórol mindenen. De azt érezték ez fontos. Maguktól érezték ezt, itt minden szabad akaratból történt. És erre nagyon büszke vagyok.
Köszönöm mindenkinek a támogatásokat. Tervezek őszre egy lombösszeszedős nagytakarítást, sokan jelezték, hogy ha pénzzel nem is, de munkával tudnának segíteni, mit szóltok? Van még rengeteg tervem, ha valaki kedvet érez segíteni nekem a szervezésben, kérem, jelezze: a sarkanyosjatszoter@gmail.com címen.
Eggyel vagyok még adós: a személyre szóló névtáblákkal a kövekre. Ezt tavaszra eltenném, még nem állt össze a 100%-os koncepció a fejemben. Kezdetben gondoltam betonfestékre, de az út olyan szép lett, hogy ennél igényesebb megoldás kell. Lehetne kicsi gravírozott rozsdamentes vagy réz lapok leragasztva. Ez már jobb, lehetne egy nagy közös tábla mindenki nevével. Hasonlóan az Állatkert örökbe fogadói listájához. De végső soron az a legjobb, ha Ti támogatók elmondjátok hogyan látnátok szívesen neveteket.
Addig is, míg az út mellett a feliratok elkészülnek, álljon itt a támogatók büszke listája, eddig 23 család csatlakozott és a költségek 2/3-a jött össze, ami egy 270.000 Ft összköltségű beruházásnál nagyon nagy dolog. Ha valaki kedvet érez még csatlakozni, akkor kérem keressen meg.
Tavasszal pontosítunk, hogy ki mit szeretne pontosan a feliraton látni.
Köszönöm még egyszer!
Nélkülük nem jöhetett volna létre az út:
Bognár Imre |
Susztár Katalin és Tamás |
Krichenbaum Mária |
Liszkai Katalin |
Liszicza Szilvia |
Zsákai Tamás |
Szűcs Ibolya |
Susánszki Bence és Melinda |
Győri Zsófia és Kovács Gábor |
Botfalvai család |
Hidas Andrea |
Virág Attila |
Podzimek Zsuzsa |
Udvarias Csilla |
Kolozsvári Balló Tünde |
Kozik Balázs és Kriszta |
Czibor Edit |
Pap László |
Budavári Viktória |
Rusai-Firisz Andrea |
Babos Sándor |
Schlenk József és Schlenkné Kovács Tímea |
Kovács Tibor és Kovács Erzsébet |